Főlap
Archívum
Tagjaink
Börze
GPS
Album
Linkek
Postánkból
Landroverfórum
Márka történet
Expedició
Katasztrófa csoport
Kihez, hova?
KRESZ
KöHÉM-6
Rendezvény naptár
Időjárás előjelzés
Terepezéshez jó tudni!

Utolsó frissítés:
2003. december 05.

Újdonságok!

Köhémhatos

Az eddigi nyűglődések a ráccsal, kerekekkel, tetőlámpákkal kellemes vasárnap délutáni kikapcsolódásnak fognak tűnni 2003. január elsejétől, ugyanis itt vannak az új jogszabályok a tachográfról és a gallytörőről!

Utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy hátha csoda történik, és honatyáink megvilágosodnak: Az általuk aláírt egyezmény a nemzetközi fuvarozásról szól, nem minden teherautóról! Persze csodák nincsenek, a Közlekedésfelügyelet és a rendőrök már dörzsölik a tenyerüket, végre valami új ellenőrizni való!

Az egyszerűség kedvéért elöször álljon itt közérthető formában a várható gyakorlat:

Ha a Land Rover a forgalmi szerint tehergépkocsi, van rajta kampó, és a megengedett legnagyobb össztömege valamint a forgalmiba bejegyzett vontatható pótkocsi össztömegének az összege meghaladja a 3500 kg-ot, akkor kötelező a tachográf. A beszerelt tachográfot kötelező használni, akkor is, ha a Landy nem vontat semmit!

A gyakorlat azt mutatja, hogy egyes vizsgaállomások a magánszemély nevére szóló forgalmi esetén eltekintenek a tachográf beszerelésétől!

Ezek alapján a legpraktikusabbnak az tűnik, ha
1. leszereli a tulajdonos a kampót, és így újra vizsgáztatja autóját
2. átvizsgáztatja tgk-ról szgk-ra (persze csak ha már 5 év eltelt az első forgalombahelyezés óta!)
3. saját nevére veszi autóját, és megpróbál így elevickélni a közúti ellenőrzések forgatagában
4. rettenetesen felizgatja magát, és elkezd a jogszabályon, vagy a hatósági gyakorlaton valami rést keresni, és azon átbújni.

Ehhez próbálunk segítséget nyújtani a Köhém hatos, és az AETR megállapodás lenti szövegrészeivel, és a letölthető teljes verzióival.

Letölthetők .doc formátumban!

6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről (733KB)

2001. évi IX. törvény a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről (323KB)

Várjuk az érdeklődők hozzászólásait a Landroverfórumon!

Exkluzív dokumentum Hunyadi Istvántól, a Közlekedés Főfelügyelet főigazgatójától!
A Közlekedés Főfelügyelet ötoldalas tachográfról szóló KöhÉM 6.-os jogértelmezése!

Letölthetők .gif formátumban!

kff0.gif kff1.gif kff2.gif kff3.gif kff4.gif kff5.gif

És összehasonlításként a nyugati gyakorlat!>>>

Már a vizsgaállomások sem bírták a rohamot, ezért az ügymenet gyorsítása érdekében az alábbi nyilatkozatot előre kitöltve elfogadják. Ezzel kell menni vizsgára, és akkor elvileg átengedik a vasat. Persze értelmesen legyen kitöltve!

Tachográf nyilatkozat! tachograf nyilatkozat.doc


6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet

a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről

Sebességmérőre és tachográfra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek


92. § (1) A sebességmérő a jármű tényleges sebességénél - 20 km/h sebesség felett - kisebb értéket nem mutathat.

(2) Az autóbuszt, valamint az olyan N kategóriájú járművet, amelynek megengedett legnagyobb össztömege az általa vontatható pótkocsi megengedett legnagyobb össztömegével együtt a 3500 kg-ot meghaladja - a (3) bekezdésben meghatározott kivételekkel - menetíró műszerrel (a továbbiakban: tachográf) kell felszerelni.

(3) Nem kell tachográffal felszerelni a (2) bekezdésben meghatározott olyan járművet:

a) amelynek tervezési sebessége nem haladja meg a 30 km/órát;

b) amelyet - az üzemeltetési cél és az üzemeltetési mód alapján, az Európai Közösségek vonatkozó jogszabályaival összhangban - külön jogszabály mentesít a tachográffal való felszerelés kötelezettsége alól;

c) amelyet kizárólagosan belföldi forgalomban a ca)-cf) pontokban meghatározott valamely üzemeltetési célra használnak:

ca) legfeljebb 17 személy szállítására alkalmas autóbusszal történő személyszállítás,

cb) közszolgáltatási feladatot ellátó költségvetési szerv (intézmény), valamint önkormányzat üzemeltetésében lévő járművel történő - közúti közlekedési szolgáltatásnak nem minősülő - szállítás,

cc) a jármű telephelyétől számított 50 km-es körzetben történő mezőgazdasági áruszállítás,

cd) állati hullák vagy hulladékok szállítása, az erre a célra kialakított járművekkel,

ce) élő állatok szállítása helyi értékesítési vagy feldolgozóhelyre,

cf) közúti járművezetők képzése.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott, 2002. január 1. napja előtt forgalomba helyezett gépkocsikra 2002. december 31. napjáig kell a tachográfot felszerelni.

A pirossal kiemelt szövegrészlet további kivételeket említ, de vajon melyik lehet az a "külön jogszabály"?
Ha gyanúnk nem csal, akkor ez a "külön jogszabály" a 2001. évi IX. törvény:

2001. évi IX. törvény
a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodást (AETR), valamint annak módosításait egységes szerkezetben e törvénnyel kihirdeti. (A Magyar Köztársaság csatlakozási okmányának letétbe helyezése az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál 1999. október 22-én megtörtént.)

Hatály

1. A jelen Megállapodást az egyes Szerződő Felek területén minden olyan nemzetközi közúti fuvarozásra alkalmazni kell, amelyet az illető Szerződő Fél vagy bármely másik Szerződő Fél területén bejegyzett járművel végeznek.

2. Azonban,

a) ha a nemzetközi közúti fuvarozási művelet során a személyzet egy vagy több tagja nem hagyja el annak az országnak a területét, ahol rendszeresen végzi munkaköri tevékenységét, az a Szerződő Fél, amelyikhez ez a terület tartozik, lemondhat arról, hogy a személyzetnek ezzel a tagjával vagy e tagjaival jelen Megállapodás rendelkezéseit alkalmazza;

b) kivéve, hogy ha azok a Szerződő Felek, amelyeknek a területén a nemzetközi közúti fuvarozás áthalad, másként állapodnak meg, a jelen Megállapodást nem kell alkalmazni az alábbi járművek nemzetközi közúti fuvarozásaira:

1. Olyan árufuvarozásra használt járművek, amelyeknek (a pótkocsit vagy a félpótkocsit is beleértve) megengedett legnagyobb össztömege a 3,5 tonnát nem haladja meg.

2. Olyan személyszállításra használt járművek, amelyek felépítése és felszereltsége alapján a gépjárművezetővel együtt legfeljebb kilenc személy szállítására alkalmasak, és e célra vannak rendelve.

3. Menetrend szerinti személyszállítására használt járművek, amelyeknek menetrend szerinti útvonala az 50 kilométert nem haladja meg.

4. Olyan járművek, amelyek engedélyezett legnagyobb sebessége a 30 km/h-t nem haladja meg.

5. A fegyveres szolgálatok, polgári védelem, tűzoltóság és a közrend fenntartásáért felelős erők által használt vagy ellenőrzésük alatt álló járművek.

6. Szennyvízelvezetéssel, árvízvédelemmel, víz-, gáz- és áramszolgáltatással, közutak fenntartásával és ellenőrzésével, hulladékgyűjtéssel és ártalmatlanítással, távirat- és telefonszolgálattal, postai küldemények szállításával, rádió és televízió műsorszóró, illetve vevőkészülékek bemérésével kapcsolatban használt járművek.

7. Veszélyhelyzetekben vagy mentési műveletekben használt járművek.

8. Orvosi célokra használt különleges járművek.

9. Cirkuszi és mutatványos berendezést fuvarozó járművek.

10. Különleges üzemzavar-elhárító járművek.

11. Műszaki fejlesztési, javítási vagy karbantartási célú forgalombiztonsági vizsgálatokat végző járművek, továbbá forgalomba még nem helyezett új vagy átépített járművek.

12. Magáncélra használt járművekkel nem kereskedelmi forgalomban szállított áruk.

13. Mezőgazdasági üzemekből tejgyűjtésre és a tejtartályok vagy az állati takarmányozásra szánt tejtermékek mezőgazdasági üzemekbe történő szállítását végző járművek.

Tehát, a 12. pont szerint a "magáncélra használt járművekre" nem vonatkozik a kötelező tachográf használat!
Ez nagyon jó! Meg van a megoldás, a tachográf elkerülésére? Sajnos még nem. Akkor lesz meg a lehetőség, ha kezünkben lesz a szakminisztérium állásfoglalása az ügyben. Erre még várni kell, de várhatóan hamarosan újabb információkkal leszünk gazdagabbak.


Mi a helyzet az EU-ban?

Nagybritannia:

http://www.roads.dft.gov.uk/consult/drivershours/02.htm

http://www.lancashire.police.uk/hgvlegislation.html

http://www.ttas.co.uk/towsafe.legal.html

http://www.my-fis.co.uk/QuickGuides/hours_law_guide.htm

http://www.parliament.the-stationery-office.co.uk/pa/ld199900/ldhansrd/pdvn/lds02/text/21105w03.htm

Németország:

http://www.gaa.baden-wuerttemberg.de/Vorschriften/FPers/1-1-1.pdf

Belgium:

http://www.wegcode.be/wegvervoer/tacho/3820/afd2.htm

Lengyelország:

http://www.psm.pl/vademecum/tachografy/urz_kontr.html

http://www.prawo.psm.pl/index.phtml?x=D1999_94_1086

http://www.abc.com.pl/serwis/du/1999/1087.htm

Szlovákia:

http://www.telecom.gov.sk/mdptsr/vestnik/sp_9901.shtml

 

 

Ide gyüjtjük a Landroverfórumról a legjobb tachográf elkerülő és gallytörő fenntartó ötletek:
  • dszilárd kicsit föltúráztatta magát, elkezdett gondolkodni, majd jog- és angoltudását latbavetve a következőre jutott:

    KÖHÉM-6
    92.par (3)Nem kell tachográffal felszerelni a (2) bekezdésben meghatározott olyan járművet:
    ....
    b) amelyet - az üzemeltetési cél és az üzemeltetési mód alapján, az Európai Közösségek vonatkozó jogszabályaival összhangban - külön jogszabály mentesít a tachográffal való felszerelés kötelezettsége alól;

    AETR (eredeti!)
    Art.2/12. Vehicles used for non commercial carriage of goods for personal use.
    igaz ez a magyar fordításban:
    12. Magáncélra használt járművekkel nem kereskedelmi forgalomban szállított áruk.

    Ez bizony nem ugyanazzal a jelentéssel bír, mint az angol. Szó sincs arról, hogy 'magáncéllal használt jármű' (ami amúgy sem azonos a magán tulajdonnal!) Az angol helyes(ebb), bár kevésbé szabatos fordítása valami ilyesmi lenne:
    12.
    Azon járműveket, melyekkel nem kereskedelmi célból saját (használatú) árut szállítanak.

    Fuvarozási és szállítmányozási tanulmányaim alapján ez pontosan azt jelenti, hogy pl. ha a nyomdász (alkalmazottja) a cég tulajdonában lévő tgk-val megy árubeszerezni (pl. papír, festék, stb.), akkor nem kereskedelmi célzattal fuvaroz saját árut, ezért NEM KELL TACHOGRÁF! Különben ez az EU normatíva is!

    Azaz: az eredeti jogszabály kiveszi az egyéb helyeken felsoroltakon kívül a tachográfra közelezett tgk-k köréből azokat, akik saját árut szállítanak ÉS NEM BÉRFUVAROZÓK.
    Magyarul amennyiben a 2. cikk 12. alapján bérfuvarozásra használt (azaz magyar viszonylatban SÁRGA rendszámos) tgk, akkor kell a tachográf.

    Úgyhogy ebből a megfentolásból ÉN NEM SZERELTETEK TACHOGRÁFOT! Ha a rendőr beleköt, jelentsen fel (nem fizetek egy vasat sem), akár próbapert is vállalok, de a helytelen (szak)fordítás nem ok arra, hogy olyanra kötelezzenek EU hivatkozással, ami nem közelező az EU-ban sem!
  •  
  •  
  •